Ehok logo

Hírek

Bölcsész Felolvasóest és Slam Poetry a Nyugiban

József Ati borúsan görgeti a facebookot a Nyugiban, úgy érezte elég volt mára a magyar nyelvészet tanulása a TIK falai között, Horger Antal professzor úr úgyis bírja elvileg. Telefonjából fel-fel nézeget, barátnőjét, Bellát várja, hátha megérkezik időben a Balogh Vilmáéktól. Örömmel várta a találkozót, de gondolotai szétszórva maradtak a semmi ágán és a harsány társoság is zavarja a szomszéd asztalnál. Verseit felrakta instájára – van is vagy 6-700 követője –, de csak a haverok lákolják a képeit. Dézsi prof mindig bíztatta, hogy szerepeljen és szélesebb közönség előtt is adja elő verseit, gondolkozik is hol tudná bemutatni költészetét, viszont az asztaltársaság moraja rendkívül zavarja. Fel is kapja sörét, hogy távolabb üljön tőlük, mikor meghallja a brigád egyik tagját:

– Csaba, ti mentek holnap Slam Poetry-s felolvasó estre? – kérdezte barátját a félig ittas bölcsész.

Felolvasó est április 10-én? – gondolta Ati. Gyorsan rá is keresett facebookon. Örömmel konstatálta, hogy itt lesz a Nyugiban és 20:30-kor kezdődik, amire kényelmesen odaérhet filozófia szeminárium után. Mikor észrevette, hogy Nagy Sándor és Imrényi Dániel is érkezik a Kámfor képviseletében, rá is nyomta, hogy ott lesz.

Legyetek ott ti is:

bit.ly/nyugislam

Jogász - Közgazdász sportnap a Hattyas soron

A jogászok és a közgazdászok nagy lelkesedéssel készülnek az április 17-ei ÁSZ napra a Hattyas soron, ahol nem a névszóképzésen lesz a hangsúly, hanem a sporton (függetlenül attól, hogy a testnevelő – edző szak más karon található). Mivel egy közgazdász hisz a végtelen, soha véget nem érő növekedésben, így az csak természetes, hogy tavalyhoz képest újdonságokkal készülnek a jövő projektmenedzserei és válóperes ügyvédei, többek között Lasertag-gel is. (Ez nem a tízmilliót meghaladó fekete német gépkocsikra helyezhető lézerblokkoló, hanem egy paintballhoz hasonló csapatjáték.)

Kinek ne lenne az álma egy kulináris képességekkel rendelkező BIG 4-nál dolgozó főkönyvelő, így bográcsozásban és pörköltkészítésben is összemérhetik a tudásukat a névszóból képzett névszóval jelölt foglalkozású hallgatók. Természetesen csak miután megfelelően elfáradt mindenki fociban, streetballban, visszadátumozásban, röplabdában, teniszben, ping-pongban és sörpongban is, mert ugyebár abban is ellehet (a darts is sport nem?).

Akinek még nem esett le kellően a vércukra a nap végére vagy úgy érzi túlságosan kevés toxikus anyag található benne, azokat várja este a JATE Klub is!

Az eseményről bővebben:

bit.ly/aszsportnap

Az SZTE EHÖK Külügyi és Kulturális Bizottsága munkatársat keres

A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának megújuló Külügyi és Kulturális Bizottsága tagfelvételt hirdet.

A bizottság elsődleges feladatai:

  • idegen nyelvű dokumentumok fordítása
  • áthallgatások szervezése
  • érettségi felkészítő tábor és tanfolyam szervezése
  • kulturális programok szervezése

A pályázás feltétele legalább egy idegen nyelv ismerete!

A pályázathoz az alábbi mellékletek szükségesek:

  • hallgatói jogviszony igazolás
  • önéletrajz
  • motivációs levél

A pályázatokat az szteehokkb@gmail.com címre várjuk!

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ:

2018. április 10. 23:59

Szakos Érdekvédelmi Képviseleti tapasztalat előny, de nem feltétel.

Bővebb információ: SZTE EHÖK 6722 Szeged, Szentháromság utca 34.
E-mail: szteehokkb@gmail.com

Csatlakozz te is a csapatunkhoz!

2019. évi SZTE ZMK HÖK Választás jelölési fordulójának az eredménye

Részletek a csatolmányban.

2019. évi SZTE MK HÖK Választás jelölési fordulójának az eredménye

Részletek a csatolmányban.

2019. évi SZTE FOK HÖK Választás jelölési fordulójának az eredménye

Részletek a csatolmányban.

2019. évi SZTE FOK,MK,ZMK HÖK Választások jelöléseinek elfogadása

Részletek a csatolmányban.

Tanulj az Egyesült Államokban! - tájékoztató előadás a Fulbright ösztöndíjakról

Az Amerikai Egyesült Államokba szóló hallgatói és kutatói ösztöndíj-lehetőségeiről tart tájékoztatást április 10-én 14:30-tól az SZTE Dugonics téri központi épületében a Fulbright Bizottság ügyvezető igazgatója dr. Jókay Károly.

A világ több mint 160 országára kiterjedő Fulbright Csereprogram nemcsak tanulmányi, oktatói és kutatói ösztöndíjat kínál, hanem olyan különleges lehetőséget is jelent, ami meghatározó befolyással van az ösztöndíjasok életére. A Fulbright a világ egyik legrangosabb ösztöndíja, ami ugyanúgy lehetővé teszi amerikai hallgatóknak, oktatóknak, kutatóknak a külföldi tanulmányutat, mint a külföldieknek az amerikai ösztöndíjat.

Az 1946-ban J. William Fulbright szenátor javaslata alapján indult Fulbright Program a kezdetek óta napjainkig az Egyesült Államok legelismertebb oktatási-tanulmányi csereprogramja. Magyarország 1978 óta vesz részt a programban, azóta több mint 1100 magyar állampolgár nyerte el az ösztöndíjat. A program nyitott, bármely tudományágban és művészeti ágban megszerzett felsőfokú végzettséggel, illetve PhD/DLA oklevéllel, és megfelelő szintű angol nyelvtudással lehet pályázni.

További információ itt.

(Forrás: u-szeged.hu)

Idén tavasszal se maradunk Juhász Gyula napok nélkül (FELE SE EMESE?)

A szervezők elmondás szerint az idei rendezvény mesésebb lesz, mint a többi és az egyéves várakozás is kifizetődni látszik.

A hallgatói napok koncepciója a mesék köré épül - nem azok közé, hogy idén időben elkezdek tanulni a vizsgákra - hanem a klasszikus népmesék és rajzfilmek köré. Mesélni mindenki tud, főleg arról, hogy milyen sikeres volt a tegnap esti buliban, így a csapatok különböző mesék fiktív feldolgozásában mérik össze kreativitásukat. És az se mese habbal, hogy már a jelentkezéssel is sok meseszép dolgot lehet nyerni és a helyszíni mesés hangulatról is több sztárfellépő és DJ gondoskodik.

Továbbá pedig, hogy ne csak mesének tűnjön az egész, az eseményről további információ a következő linken érhető el:

https://www.facebook.com/events/406351643246097/

Az SZTE EHÖK Tanulmányi Tanácsadó Szolgálata munkatársat keres

Munkatársat keresünk! 

A Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Hallgatói Önkormányzatának Tanulmányi Tanácsadó Szolgálata tagfelvételt hirdet.

A bizottság elsődleges feladata a hallgatók felkészítése a tanulmányok során fellépő problémákkal kapcsolatban, rendszeres tájékoztatás a tanulmányokkal kapcsolatos lehetőségekről, kurzusfelvételi, órarend-összeállítási problémákkal kapcsolatos tanácsadás a szemeszterek elején, egyéni problémák esetén segítséget nyújtó tanácsadás egész évben. 

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐ:

2019. április 10. 23:59

FIGYELEM! 

Amennyiben pályázni szeretne, legyen szíves egy önéletrajzot, valamint egy motivációs levelet digitális formátumban elküldeni az szteehokttsz@gmail.com címre.

Szakos Érdekvédelmi Képviseleti tapasztalat előny, de nem feltétel.

Bővebb információ: SZTE EHÖK 6722 Szeged, Szentháromság utca 34.
E-mail: szteehokttsz@gmail.com

1 2 3 5 7 8 9 156 157